Ugrás a fő tartalomra
Uniós szolidaritás Ukrajnával
Ukrajna mellett – végig az úton

Két évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin agressziós háborút indított Ukrajna ellen, szembemenve az ukránok törekvésével, akik jobb jövőt álmodtak meg országuknak, és közelebb akartak kerülni az Európai Unióhoz. Ez a támadás nemcsak Ukrajna ellen irányult, hanem a szabadság, az önrendelkezés és a demokrácia ellen is.

A brutális támadást elszenvedő ország figyelemreméltó ellenálló képességről tett tanúbizonyságot. Megmutatta, mennyire erős az a nép, amely a jogaiért és az álmaiért küzd. Az Ukrajna által tanúsított ellenállás világszerte reményt ad a szabadságszerető embereknek. Továbbra is töretlenül hisszük, hogy Ukrajna győzedelmeskedni fog – Európa pedig mindaddig kiáll az ország mellett, ameddig csak szükséges.

Ukrajna bebizonyította, mi mindenre képes az a nemzet, az a nép, amely fontos ügyért küzd – legelőször is saját magáért, de egyúttal értünk is, és mindazért, amiben hiszünk. Szabadságjogainkért, demokráciánkért, nehezen kiharcolt jogainkért és céljainkért. Egyesek meglepődtek, Ukrajna hősies küzdelmét látva. Pedig semmi meglepő sincs abban, hogy az elnyomás, a leigázás és a zsarnokság árnyékában Ukrajna az ellenállás útját választotta.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke

Első kézből: ukrán emberek mondták

Lilia

„Amikor ropognak a fegyverek, próbálom magam szoktatni a gondolathoz, hogy talán soha többé nem jövök vissza” – mondja Lilia. Lilia visszatért a donecki területre, hogy a háború során segítse a polgári lakosságot és a katonaságot. A segélyezés előmozdításán dolgozik, és eközben adományt gyűjt. 

Bővebben

Bake for Ukraine

A „Bake for Ukraine” (Süss Ukrajnáért) elnevezésű nonprofit szervezet arra törekszik, hogy világszerte felhívja a figyelmet az Ukrajnában dúló háborúra és a háború társadalmi hatásaira.

Bővebben

Behind Blue Eyes

A háborús traumát elszenvedő gyermekek megtanulják, hogyan valósíthatják meg álmaikat és céljaikat saját kreativitásuk segítségével. A „Behind Blue Eyes” (Kék szemek mögött) projekt keretében a gyermekek fényképeken örökíthetik meg életük mozzanatait és színtereit, és a kezdeményezésnek köszönhetően az álmok világába menekülhetnek a valóság elől.  

Bővebben

Az EU rendületlenül támogatja Ukrajnát

Az elmúlt két évben az EU a gazdasági, katonai, pénzügyi és humanitárius támogatás mellett számos ágazatban segítséget nyújtott Ukrajnának. Az uniós támogatás összege ebben az időszakban 98,5 milliárd eurót tett ki. Az EU továbbra is fáradhatatlanul együttműködik a nemzetközi partnereivel annak érdekében, hogy Ukrajna ezután is segítségben részesüljön, Oroszországnak pedig el kelljen számolnia tetteivel. Üzenetünk egyértelmű: Európa most és a jövőben is kiáll Ukrajna mellett.

49,4 milliárd euró

Ekkora összeget sikerült mozgósítani az „Európa együtt” összefogás jegyében Ukrajna általános gazdasági, társadalmi és pénzügyi ellenálló képességének megerősítésére.

32 milliárd euró

Ekkora összeget tettek ki a katonai segítségnyújtási intézkedések.

A man holding boxes of supplies.
17 milliárd euró

Hozzávetőleg ennyi forrást kaptak a tagállamok segítségképpen ahhoz, hogy ellássák a háború elől az EU-ba menekülő ukránokat.

Builders are adding a mixture at the construction site
50 milliárd euró

Ennyit tesz majd ki az Ukrajna-eszközön keresztül 2024–2027-ben Ukrajnának juttatandó források összege.

Létfontosságú, hogy Ukrajna folyamatosan segítséget kapjon. Az EU készen áll arra, hogy kivegye a részét ebből a munkából, és partnereivel együttműködve azon dolgozik, hogy Ukrajna továbbra is széles körű támogatásban részesüljön.

Two young Ukrainian boys holding and EU flag
„Szlava Ukrajinyi”! Éljen Európa!

Irány a jövő

Ukrajna óriási előrelépést ért el az uniós tagság felé vezető úton, ami az ukrán nép demokratikus reformok iránti igényét tükrözi. 2023 decemberében az uniós vezetők úgy határoztak, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, válaszul arra, hogy az ország hitet tett a reformok folytatása mellett. Ukrajna a háború közepette is előrehaladást ért el, és számos területen reformokat vezetett be – a nemzeti kisebbségi jogok kiterjesztését célzó új jogszabályok elfogadásától kezdve az igazságszolgáltatási rendszer javításán át a fékek és ellensúlyok biztosításáig.